Pirkadat: Amikor napkelte előtt az ég alja pirosodni kezd.
Lehet, hogy „csak” a szellemi sötétségből való kiemelkedés-vágyunk mondatja: zűrzavaros, szellemellenes és kali-juga-beli álomvilágunkban megjelenőben van egy gyenge fény – mint hajnalhasadáskor –, amely még nagyon gyenge, nagyon erőtlen, de mégis, halványan pirosodik az ég alja.
Annak ellenére mondom ezt, hogy tudjuk: az indiaiak a jelen kort a kali-yuga kezdeti szakaszának tartják, túl vagyunk a dvápara-juga „szürkületi szakaszán”. S mivel a kali-juga Kr. e. 3102 februárjában kezdődött, könnyű kiszámítani, hogy „mindössze” már csak 426 906 emberi évig tart. A kor ismérvei is stimmelnek: „az istenség fekete, az emberek többsége rabszolga, gonoszak, veszekedősek és boldogtalanok, mivel nem érdemlik meg a boldogságot, alantas dolgokat hajszolnak; tolvajoktól hemzsegő városokban élnek; az asszonyaik uralkodnak rajtuk, akik szószátyárok és buják; természeti csapások, éhínség, háborúk sújtják őket; stb. stb;”1
Mindezt tudjuk és látjuk, ám mégis, vajmi csekély mértékben érinti meg mindez a mai nyugati embert. Nem abban a tradícióban nőtt fel, nem a Mahábháratán nevelkedett, megelégszik azzal, hogy mindezt bekebelezi, mint annyi mást. Tudottá teszi és kész.
Lényegesen közelebb áll hozzánk a görög-római kultúrkör hermetikus-asztrológus okkult korszakbeosztása. Ez a precessziós mozgásra épül. Ez is korszakokra osztja az időt. A tavaszpont – a tropikus zodiákuson visszafelé vánszorogva – 25 920 év alatt ír le egy teljes kört, ez egy platonikus világév, az istenek egy éve. Az istenek egy hónapja 2160 emberi évig tart, s ennek megfelelően egy emberélet 72 éve megfelel az istenek egy napjának, egy világnapnak. A világhónapok – a zodiákust visszafelé olvasva – követik egymást. Egy-egy világhónap egy-egy nagy korszak az emberiség életében. A vízözön – 10 800 évvel ezelőtt (Oroszlán-Rák és Vízöntő-Bak közötti világtengelyen kulminált a tavaszpont) – után a Rák-korszakkal indult az „utolsó hold ideje”, ott vannak a még belátható „gyökerek”. Ebben a korszakban zajlott az ősi minta alapján való újjáépítés, a hagyományra való homályos emlékezés szerinti rekonstrukció. Az emlékezés jellege hasonló, mint a magzatvizet éppen elhagyó gyermek emlékezése. Mert az emberiség éppen annyit mentett át a vízözönön „a harmadik hold idejéből”, mint amennyit az ember átment előző életéből. Tudja, hogy mit kellene tennie, és mégsem tudja, legalábbis úgy él, mintha nem tudná. A 2160 évig tartó Rák-korszakot az Ikrek-korszak követte. Ekkor távoztak az istenek a földről. Az ember látta ezt, és a korszak embere még félig isten és félig ember. De a kettő csak mennyiségileg és nem minőségileg több az egynél.
A Bika-korszakban épültek Bábel tornyai. A „masszív-kultúra” égig érő sziklatemplomaiban az istenekkel társalgó papok hozták az ember számára a földi jólétet. De nem csak azt, hanem az isteni rendező elvet, hogy az emberiség egyáltalán fennmaradhasson. Ezt a Kos-korszak követte, az árják kora, a héroszok és hősök kora, akik tudták – mint Buddha vagy Zaratusztra –, hogy az istenné válás képessége az ember birtokában van. Ha legyőzi a magában lévő rosszat, ha legyőzi magában az emberit, akkor az ember istenné válhat, és ennek megfelelően az emberiség és emberi társadalom pedig a „mennyei természet tükörképévé”.
Kr. e. 210 körül a tavaszpont a Halak jelébe lépett. A Halak-korszakban nemcsak az ember égi eredete és isteni valósága kérdőjeleződik meg – mondhatnánk „úszik el” –, hanem az eredet tudásának elvesztése miatt az emberiség és emberi társadalmak, valamint az ebben a tudatban élő ember „szorul” megváltásra. A megváltó mozdulat nélkül az ember elveszett. És megjelenik a megváltó, Jézus vagy Buddha mint bódhiszattva. Az emberiség egy új kultúra személyiség-jeleit öltötte magára. Ezt történetileg is ismerjük.
A tavaszpont Vízöntőbe való belépésének időpontja vitatott. Chidambaram Iyer – a jelenkori ind asztrológusok véleményét összefoglalva – ezt 1950-re teszi. Ugyancsak ezt az időpontot támasztja alá a mul Apin babilóniai agyagtábla, amely egy Hammurápi idejéből származó „csillagtörvény-könyv” másolata, s amely Kr. e. 750-ben készült, s ekkor a tavaszpontot Kos 8 fokra teszik. Euktémon Kr. e. 430-ban a Kos egy fokra helyezi, e szerint a Vízöntőbe 1802 körül lép be a tavaszpont. Valóban, ekkor megjelennek a jelek: a forradalmak, a technicizmus, de mi már tudjuk, hogy a Vízöntő-korszak igazi „bélyege”: az atom.
A Kr. u. XIX. században Nietzsche – a jézusi megváltó mozdulattal szemben – már azt az emberi ideát hirdeti, aki számára nincs isten, mert „ha istenek lennének, hogy viselném el, hogy ne legyek isten”.
Majd az első kísérleti atomrobbantással majdnem egy időben jön Aleister Crowley „kiáltványa”:
Nincs isten, csak ember.
1. Az embernek joga van, hogy saját törvénye szerint éljen – …
2. Az embernek joga van, hogy azt tegyen, amit akar – …
3. Az embernek joga van, hogy azt gondoljon, amit akar – …
4. Az embernek joga van, hogy úgy szeressen, ahogy akar – …
5. Az embernek joga van, hogy megölje azokat, akik erőszakot tesznek e jogain.
„A szolgák szolgálni fognak.”
„A szerelem a törvény, a szerelem, az akarat jármában.”
„Tégy amit akarsz – ez lesz az egész törvény.”2
Nincs már isten, csak akaró ember és akaró emberiség. Azt, hogy mit kellene akarni, azt már rég elfeledte. Ma már a hagyomány gyökértelen intellektuális tudás, nem élő emlékezet. Mert ha az lenne, akkor gyökereit az atom-korba eresztve, „vízöntő-módon” ragadná meg az ősi eredetet.
Az egyes ember a „tavaszpont lassú vánszorgásából” nem tapasztal szinte semmit. Sokkal gyorsabban lefutó periódusokat tapasztal. Földcentrikus szemléletének megfelelően Nap-periódusokat, vagy még gyorsabb Hold-periódusokat. Órákra, percekre és másodpercekre osztja az időt és minél kisebb egységeket vesz, annál távolabb kerül az időtlenségtől. A rohanó események áradata zűrzavart, téveszméket, látomásokat okoz az emberben. Ez is olyan szellemi sötétség, mint a kali-juga-beli, de ez inkább a „sebességbe beleájult” típusú. Öntudatvesztéses ájultság. Nem véletlenül használja Böhme e szellemi sötétségre a turba (zűrzavar) szót.
Akarjuk vagy nem: atomvillanással fenyegetett Vízöntő-korszak-tudatunk van. S ahogy az éjszakába felfénylő villám bevilágít jót s rosszat egyaránt, úgy láttatja meg az atomvillanás lehetősége azt a szellemi sötétséget, ami most van. Azt, ami itt van.
A szellem emberének tudnia kell: csak az láthatja pirosodni az ég alját, aki átéli, átlátja az azt megelőző sötét éjszakát is. Aki tudatosan van abban, amiben van, az tud abból kiemelkedni. Ezt a sötétséggel való szembenézést korábban – a hermetikus operációk szempontjából – nigredónak nevezték, de lényegében mondhatjuk, hogy a „nembeavatott” ember is találkozhat olyan szemponttal, amely számára kikerülhetetlen szembesülést jelent a (szellemi) sötétség állapotával.
Na persze a ma embere óvatos. Ha sötét van, lámpát gyújt. Keze ösztönösen nyúl a kapcsoló felé. Mit érdekli őt a szellemi sötétség vagy az, hogy mit jelent a kali-jugában vagy a Vízöntő korban élni! Meg egyáltalán, honnan tudhatná a jelen kor kihívásai által eltompított, elkábult ember, hogy pl. mit jelent a „Boldogok országában” élni, amikor erről még az óind Mahábhárata hősei is, mint hajdani titokról szólnak. Azok, akik mágikus képességekkel bírtak, gondolatot olvastak, levegőbe emelkedtek stb...
A ma embere számára nem kis feladatot jelent azokat az ingerhatásokat közömbösíteni, amelyek az érzékszervi csatornákon áradnak a tudatba – tudattalanul. A technika, a kultúrsikkek, a rádió, a televízió, reklámok: „kapcsolók” – lehet ezekre fölényes magabiztossággal legyinteni vagy tartózkodással elutasítani, de figyelmen kívül hagyni nem, mert ezek hordozzák az ember kortudatát. Ezek pontosan úgy jellemzői e kornak, mint a pálmaág, vagy a bárány az ezt megelőző Halak korszakának. A korszaktudatunk az, ami ezeken az ingerhatásokon létezik.
(Tudom: a kor-szak szó a kór = betegség szó „testvére”: s mindkettő az or gyökből származik. Ebből nő ki az óra szó (görög megfelelője a hora = időszak, évszak, óra). Az egészség pedig éppen ebből a kor-betegségből való kilábalást jelenti.)
De éppen azért, mert van korszak-tudatunk, éppen azért kellene, hogy legyen egy olyan tudatunk is, amely ehhez hozzátartozik: a korszakot megváltó „megváltó”-é vagy/és ennek meglétekor a teremtő-é, aki teremti a megváltót és megváltandót egyszerre. Ahol van megváltandó, ott van megváltó is. Ahol van korszak, ott van módszer arra is, hogy a „Korszak Embere” kigyógyuljon a „korszak-betegségéből”. Az azonban biztos: a módszer nem az, hogy a „Korszak Embere” – akármilyen szempontból – elidegenedik attól a kortól, amelyben él és az ahhoz tartozó ingerhatásoktól. A megváltónak nem lehet idegen a megváltandó, hiszen – végső soron – önmaga az, a megváltandó megváltó.
Minden korábbi korszaknak megvolt a maga „megváltója”. Például a buddhizmuson belül is: minden periódusnak megvan a maga Buddhája, minden korban megjelenik egy Buddha: Krakucchanda, Kanakamuni, Kasyapa, Sákjamuni vagy Padmaszambhava, Maitreja. Ez pedig azt jelenti, hogy mindig kell lennie egy Felébredettnek, egy Megvilágosodottnak, mert általa van egyáltalán fény és világosság.
Szükségszerű, hogy minden kornak meglegyen a megváltója. A szellemi sötétség éppen abból áll, hogy az ember nem ismer rá magában erre. Nem ismeri magát olyan mértékben, hogy belássa: csak önmagam lehetek az, aki a világ minden dolgát, így az ingerhatásokban jelenlévőket is teszi, akarja, érzi. De miért? És meddig? Nos, ezt tudja a „Korszak Embere”.
S ez az a pont, ahol azt a bizonyos gyenge fényt látom. A korszak-képünk teljes. A korszak-tudat tiszta. Nem úgy tiszta, hogy nincs benne tisztátalan, hiszen rengeteg van benne, láthatjuk, hanem ez a tisztaság a viszonylagosság abszolutizálásából fakad, a tiszta szabadságból, az akarat szabadságából. Abból, hogy mindenki akkor nyomja meg a gombot, amikor akarja. Ekkora sötétség csak pirkadat előtt van.
New Age és Tradicionalitás. Az „Új kor”-iak és a hagyomány-követők. A nyugati Guénon- és Evola-körök joggal támadják az „Új Kor”-iakat, mondván: csak a hagyomány „vonalán” lehet a tudatos kezdetbe visszaemelkedni. Csak az archaikus tudás alapján lehet az ősi állapotot rekonstruálni. Igen ám, de mit kezd egy hagyomány-követő pl. a video-buddhával? Vagy azzal a sok szellemi és álszellemi irányzattal, vallással, amelynek plakátjairól, prospektusairól, könyvkiadóiból ordítanak a „titkos tanítások”, ősi bölcsességek? Értelemszerűen vagy inkább reflexszerűen védekezik, visszavonul vagy erőteljes támadásokkal próbál túllépni az „Új Eszme” hirdetőin.
De az Új Kor-iak is szembefordulnak a hagyománnyal, s bár a hagyományos eszközöket „használják”, azt tartják, hogy a tradíció antitradícióba fordul – akármilyen magas szellemiség képviselje is –, ha elszakad a saját világától, az ún. „valóságtól”. Vagy más szempontból megközelítve: a tradíció antitradícióba fordul, ha nem képes az általa hordozott erővel „érvényesíteni” jelen világunkban a hagyomány tanításait – a kihívó erőkkel szemben.
Amikor a Hold a hetedik házban van és a Mars belép a Vízöntőbe – éneklik a Hair c. filmben az Új Kor „kezdetén” – akkor köszöntött be a Vízöntő korszaka. Hold-világ és szabad-akarat, ezek az Új Korszak jellemzői. De ők nem tudják: volt már ilyen az emberiség „történetében”. S akkor is megjelent egy erő, amely képes volt a korszakot magába emelve átlendíteni az életet minden megsemmisítő ellenerőn. Volt már ilyen, de ki emlékszik arra? Pedig bizony anélkül nincs megszabadulás az atommáglya korában.
Márpedig az Új Kor és a Hagyomány szintézise még nem történt meg. Már ugyan – a korszakkal együtt – megszületett a megváltó, de a módszer még csak nagyon halványan látható. S hogy ez a megváltó sötét-e, mint a sátánisták vagy a kali-juga istene? Vagy fehér lovon vágtatva pusztítja el a világot, mint Visnu Kalkin?3 Vagy bölcs szeretettel hatja át a világot, mint Maitreja? Vagy mindegyik megjelenik egyidőben? Ezt bizony meg nem mondhatom.
Meg egyébként is: ki fogja tudni megkülönböztetni a Kalkin vágtató Visnu kezében lévő „üstökösként villogó, kivont kardot” az atomvillanástól? Vagy a sátánisták isten(nő)-jét Kálitól?
A Hagyomány és Új Kor szintézisének most kell megtörténnie. Most kell a módszernek ismert lennie. Mert most már mindkettő egyaránt élő.
S ezért: érdemes a látóhatárt fürkészni, mert a vízöntőkori pirkadat atomvillanásnyi-gyors lesz.
Jegyzetek
1. Veronica Ions, Indiai Mitológia, Corvina.
2. Mágia és okkultizmus. Gondolat, Bp., 1987. Utószó. Az idézet Szőnyi György Endre fordítása.
3. Visnu, fehér lován, Kalkin, akkor jelenik meg: „Amikor a társadalmi és szellemi élet a mélypontra süllyed; az uralkodók rossz szándékúak, és korlátozott hatalmúak lesznek, de rövid uralmuk alatt ezt a hatalmat legnagyobb mértékben kihasználják, amikor semmi sem számít majd, csak a látszat. Nem lesz többé sem igazság, sem szeretet a földön, a társadalmi lét általános értékmérője a csalárdság lesz, és az érzékiség marad az egyetlen kötelék a férfiak és az asszonyok között. El fognak tűnni a megszentelt rítusok: nem megtisztulni akarnak ez emberek, hanem csupán mosakodni, a tanulást biflázás helyettesíti, és a hivatalok köntöse csak uralkodásvágyat takar majd stb.” V. Ions, Indiai Mitológia, 69. o.