A ‚Felébredés Doktrínája’ című Evola-műnek az ŐSHAGYOMÁNY 2. számában közölt részlete elé Mireisz László ‚Felvezető Evolához’ címmel bevezetést („felvezetést”) írt.
Nyilvánvaló, hogy bárki bármihez olyan „felvezetést” írhat, amilyet akar vagy amilyet tud. Mégis különös azonban, hogy aki egy Evola-mű részleteinek a megjelentetését szorgalmazza, részben kritikusan, részben „mentegető” módon kezeli Julius Evola személyét és munkásságát.
Mireisz László – per tangentem – más személyeket is megemlít. Olyanokat, akikről az olvasóközönség zöme – minden valószínűség szerint – soha semmit (vagy szinte semmit) nem hallott. Karl Haushofer közülük az egyik. Nem lehet tudni, hogy Mireisz László ismeri-e a buddhista Karl Haushofer teljes életművét és a reávonatkozó irodalmat, mint ahogy e sorok írója ismeri. Tételezzük fel, hogy ismeri, különben nem merné minősíteni Karl Haushofert. De ez esetben azt is tudnia kellene, hogy Karl Haushofer jóval többet tett és ért el távol-keleti útjai során is, meg egyébként is annál, amit Mireisz László a „megtanult egyet-mást” kifejezéssel említ meg.
A másik személy Dietrich Eckart, aki valóban zeneszerző is volt (idézőjelek nélkül), de drámaíró, író és filozófus is. Mireisz László valószínűleg a teljesen tudatlan Souček könyve nyomán tudni véli, hogy Adolf Hitler Dietrich Eckart és Karl Haushofer „tanítványa” lett volna. Dietrich Eckart és Adolf Hitler között valóban volt egy nem túlságosan szoros kapcsolat, az pedig tudott, hogy Adolf Hitler Dietrich Eckartnak elkötelezett tisztelője volt. Karl Haushofer és Adolf Hitler között azonban semmiféle kapcsolat nem volt, szinte nem is ismerték egymást. Soha nem „tanította” Karl Haushofer Adolf Hitlert, soha tanácsot, instrukciót nem adott Adolf Hitler számára. Karl Haushofer megkísérelte ugyan Adolf Hitlert – Rudolf Hess révén – közvetve és pozitív értelemben befolyásolni, de ennek semmiféle tényleges eredménye nem lett.
Mireisz László – Julius Evolát „mentegetendő” – a következőket írja:
„Ahol a magukat árjáknak nevezők, öntudatlanok millióiban látják önnön szellemi akadályaikat vagy hatalomgőzös téveszmék befolyásától gondolják magukat szellemieknek, ott árja hagyományról beszélni nem lehet. Ezt egyébként Evola is a II. világháború során, még idejekorán észrevette és kellő gyorsasággal elhatárolta magát a náci ideológiától.”
Nos, ezzel kapcsolatban a következőket kell mondanunk: Julius Evola soha semmiféle olyan szellemi vagy politikai irányvonallal nem állt még csak érintőleges kapcsolatban sem, amely „hatalomgőzös” lett volna, vagy éppen „hatalomgőzös téveszmék által befolyásolva gondolta volna magát szelleminek.” Továbbá: Julius Evola soha nem volt fasiszta, de még kevésbé volt antifasiszta. Ez volt az álláspontja a II. világháború előtt, annak folyamán, és azt követően is. Julius Evola soha nem vállalt közösséget a „náci” (?) ideológiával és soha nem is határolta el magát attól. Az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus megítélésében szinte semmit nem módosított eredeti álláspontján. Ezeket a politikai és ideológiai irányzatokat mindig igen éles – pozitív és negatív – kritikával kezelte. Részletmegítélések kivételével változatlan volt az állásfoglalása 1936-ban, 1942-ben, 1944-ben, 1945-ben és 1974-ben (vagyis halálának évében) is.
Az ‚Őshagyomány’ jelenlegi, 3. számában Mireisz László kommentárt fűz a ‚Felébredés Doktrínája’ című Evola-mű áttételes fordításban megjelenő részéhez. Itt a következőket olvashatjuk: „A Felébredés Doktrínájának harmadik fejezetét olvasva lenyűgöző az a kettősség, amely Evolát jellemzi. Egyfelől rendkívüli erővel közvetíti a tradíció különböző ágazatait – jelen esetben a buddhizmust –, és hatalmas tudása alapján méltán lehet a hagyomány XX. századi legjobb ismerőjének tekinteni. Másfelől azonban – mindent felülmúló tudása ellenére – valamilyen egészen árnyalt naiv rea1izmus (kiemelés tőlem – L. A.) húzódik meg munkáinak hátterében. Ez úgy alapjaiban nem volna baj, ha nem a buddhizmusba belevetítve látnánk viszont ezeket a határokat.”
Ha ez így lenne, ahogyan Mireisz László megkísérli beállítani, akkor ez „úgy alapjaiban” is menthetetlen baj lenne, a „buddhizmusba belevetítve” pedig az elképzelhető – egyenesen idiotizmust sejtető – ostobaság lenne, amelynek a megjelentetését minden eszközzel meg kellene akadályozni.
Szerencsére ez a legmesszebbmenően nincs így, az ellenkezője viszont annál inkább igaz.
Naiv realizmusnak azt a filozófia-alatti „filozófiai világnézetet” nevezi kivétel nélkül mindenki, aki ezt a kifejezést egyáltalán valaha is alkalmazta, amely – megfogalmazva – azt mondja ki, hogy az objektív valóság a tudattól függetlenül (is) létezik. Persze, a naiv realizmus – ellentétben a nézeteit megfogalmazó, de a naiv realizmusból kisarjadó materializmussal – arra sem képes, hogy szemléletének konzekvenciáit megfogalmazza és interpretálja. A naiv realizmus a világba belebambuló filozófiátlanság „filozófiája”.
Mireisz László szerint Julius Evola munkásságát „valamilyen egészen árnyalt módon” (???) ez jellemzi.
E sorok írója ismeri – és jól ismeri – Julius Evola te1jes életművét, és ismeri a Julius Evolával foglalkozó irodalmat is. Természetesen ismeri a ‚Dottrina del Risveglio’-t is, olasz eredetiben éppúgy, mint francia és angol fordításban. Mindezek alapján álláspontja e tekintetben döntően különbözik Mireisz László felfogásától.
Julius Evola – egyebek között – nem csupán iniciatikus alapokon álló tradicionális gondolkozó volt, hanem az új- és legújabb kor messze legnagyobb filozófusa is.
Közismert, hogy a naiv realizmus (és minden eszel rokon) álláspont legvégső diametrális ellentéte a szubjektív idealizmus ‚permaximum’-a: a szo1ipszizmus.
A szolipszizmus – egészen röviden – azt jelenti: ha a Létnek van alanya, akkor csak egyetlen és egyedüli Alanya lehet, s ez az egyetlen és egyedüli Alany (Subiectum, – Kartŗ) ‚Én-magam’ (Aham atma) vagyok – személyfeletti és abszolút voltomban. Így minden tudat-akció az ‚Én-magam’ tudat-akcióm, és az objektív valóság teljessége az ‚Énmagam’ objektív realitásom. Ennél semmiféle filozófia-feletti – de filozófiailag megfogalmazott – létszemlélet sem állhat távolabb a naiv realizmustól és derivátumaitól.
Julius Evola filozófiai főműveiben – a ‚Saggi sull’ Idealismo Magico’-ban, a ‚Teoria dell’Individuo Assoluto’-ban, és a ‚Fenomenologia dell’ Individuo Assoluto’-ban – egyértelműen a legradikálisabb és legvégletesebb lételméleti, ismeretelméleti és érték-érvényelméleti szolipszizmus képviseletében foglal állást, részletesen kifejtve szemléletének „miért”-jét és „hogyan”-ját, bizonyítva mindazt, ami a bizonyíthatóság körén belül van vagy lehet. Aki alaposan ismeri ezeket az alapvető jelentőségű műveket, annak számára nem lehet kétséges, hogy Julius Evolánál a szolipszizmus benső közvetlen átélő tapasztalásból fakadó meggyőződés, vagyis messze több filozófiai meggyőződésnél, noha a filozófiai meggyőződés legmagasabb szintjén fogalmazódik meg.
Julius Evola a világ összes filozófusa között is a legradikálisabb szolipszista, messze megelőzve még Schubert-Soldernt, a „szolipszisták szolipszistáját” is.
A világ valamennyi ismert gondolkozója közül Julius Evola, és minden gondolkozói életmű közül Julius Evola életműve állt és áll a legmesszebb attól, amit – bármiféle értelemben – a naiv realizmussal lehetne rokonítani. Ezt az állításunkat – érdemben – senki sem tudja megcáfolni.
A szolipszizmus Julius Evola nem-filozófiai thematikájú műveiben is határozottan jelen van. Olykor erőteljesebben megjelenítve, máskor „valamilyen egészen árnyalt” módon. Vannak olyan szellemi thematikumok, amelyek interpretációja csupán az implicit szolipszizmus jelenlétét követeli meg, egyébként egy olyan nem-filozófiai szemlélet attitűdjét, amely – filozófiai-feletti megfogalmazásban – az objektív és a szubjektív idealizmus határának felel meg, de amely soha nem lép át az objektivizmus körébe (hogy a tudattól függetlenül is létező objektív realitás tételezéséről ne is beszéljünk).
Maguk a szakrális-tradicionális tanítások is, amelyek abszolúte filozófia-felettiek – implicite – a filozófia-feletti szolipszizmus különböző fokú megnyilatkozásai.
Julius Evola – didaktikus megfontolások alapján – olykor eltávolodott az explicit szolipszizmustól, lényegileg azonban sohasem. Minden műve lényegében szolipszisztikus mű. Önmaga által meghatározott és vállalt szellemi missziója teljes egészében a szolipsziszticitás tételezésének, meglátásának és megláttatásának a jegyében áll. Julius Evola egyetlen művének egyetlen sorában sincs jelen az ‚independenciális objektivizmus’-nak (nemhogy a naiv realizmusnak) a legárnyalatnyibb jele sem. Nincs jelen – nyilvánvaló módon – a ‚Felébredés Doktrínájá’-nak sem az eredeti olasz szövegében, sem a francia, sem pedig az angol fordításában – de nincs jelen az angol fordítás – Jakab Katalin általi – magyar fordításában sem.
* * *
Isten országa számára megbízhatatlan az az ember, aki szánt, és körülnéz.