Aligha kellene felvezetőt írni Julius Evola A Felébredés Doktrínája című munkájához egy olyan korban, amelyben az Ős-Szellemiség áthatja a járulékos szinteket. Ma azonban ez messzemenően nincs így. A jelen korban, a „reziduum-korban”, amikor a konvenciók és előítéletek jelentik azt, hogy élet, amikor a kiejtett szó – megterheltsége miatt – eleve lefelé zuhan, vagy emelkedne, de visszarántják az emelkedni nem akarók, nos, ekkor szükség lehet egy szálra, amin az önmagát sejtő értelem felkapaszkodik. Itt is érvényes az, amit Evola a Hermetika1 című munkája előszavában ír: „Tanulmányunk nem szándékozik meggyőzni azokat, akik nem akarnak meggyőzve lenni. Mégis eléggé pontos jelzőpontokat adhat mindazoknak, akik bennünket követni akarnak, az előítélettől mentes szellemnek”.
Van az evolai életműben egy pont, amely ma már mindenképpen tisztázásra szorul. Evola – szemben pl. Guénon vagy Eliade által képviselt „Fény-hagyománnyal” – a tűz-hagyomány, a ksátria-hagyomány, az árja-hagyomány képviselője. Az árja terminus már jó ideje, de ma különösen és alapvetően félreértelmezett. Az, hogy az árja szó önmagában mit jelent – lefejtve róla a reáaggatott téveszméket –, ennek tisztázása alapvető fontosságú az árja hagyomány, s így a buddhizmus szempontjából is. Teljesen egyetérthetünk Rhys Davids, Woodward és Evola azon nézetével, hogy az árja szó lefordíthatatlan, illetve, azok a kifejezések, hogy „nemes”, „szent”, „magasztos”, „tiszteletreméltó”, ezek egyike sem fejezi ki a szó lényegét, bár kétségtelen, hogy mindezek az igazi jelentése felé mutatnak, s így nem tévesek. Tiszta képet kapunk azonban, ha a szó gyöke felől kezdünk el vizsgálódni.
A szanszkrit árja szó (páli: ariya; prákrit: áriya) gyöke a ri, melynek jelentése: mozdulni; felfelé vagy befelé irányulni vagy hatolni; keletkezni; elérni stb. (görög származéka az órnumi: felébreszt; felkel; keletkezik stb., latin megfelelője az orior: felemelkedik; ered; keletkezik stb.). A gyöknek és származékainak akármelyik jelentését is tesszük vizsgálat tárgyává, azonnal és egyértelműen kiderül, hogy az árja terminus eredete a befelé vagy felfelé hatoló szellemi mozgással, a felemelkedéssel és felébredéssel van kapcsolatban, illetve azzal, aki ezt a szellemi mozgást végrehajtja.
A buddhizmus és az árja hagyomány azokhoz szól, azokat szólítja meg, akik készek a közönséges emberi életen túlmutató, az eredethez, a valódi ember alapállásához visszaemelkedő mozdulatot megtenni. Ebben, és csakis ebben az értelemben beszélhetünk árja–anárja (nem árja) ellentétről, miszerint voltak és vannak emberek, népcsoportok, nemzetségek, társadalmak – és ma jószerivel majdnem mind ilyen –, amelyeket a létükért való küzdelem, a fennmaradásért való harc köt le. Ide tartozhatnak ősközösségek, őstársadalmak, „ősemberek”, melyek bár imádjanak bármilyen istent, tiszteljenek bármely hatalmakat, fétiseket – a megszerzett csontot, az atomot, a pénzt, szellemi hatalmakat, a történelmi haladást, a társadalmi fejlődés babonáját, vagy bármi mást – mégis csak az „ősök útját”2 járják. Ezeket nevezhetjük anárjáknak, függetlenül attól, hogy milyen nép, faj vagy genetikai csoport tagjai.
Ezekkel valóban szembe lehet állítani az árjákat, a felemelkedőket, a felébredés felé mozdulókat, akiknél a küzdelem célja nem az életük bármi áron való megmentése, fenntartása, hanem a szellem hatalmának feltétel nélkül való érvényre juttatása. Úgy kívül, mint belül, bár egy ilyen mozdulatban a kettő közötti határ eltűnik. Ők az „Istenek útját”3 járják. Árják. Azt azonban feltétlenül tudni kell, hogy nem valami eleve elrendelt törvény vagy isteni – pláne nem genetikai – meghatározottság által kerül egy ember, közösség, népcsoport vagy társadalom az egyik vagy másik kategóriába, hanem kizárólag mozgásiránya alapján. Önmaga önmagát helyezi az ember valamely kategóriába.
Tudjuk, hogy a buddhizmusban, amelyik a legszigorúbb árja hagyományt követi (árja ösvényen jár: árjastangikamárga; árja igazságot követ: csaturárjaszatjáni; árja közösséget alkot: árjavihára /szkr./ stb.), találkozhatunk Buddhának olyan tanítványával, aki nem árja varnából származik – példának okáért, a csandála Upatisja-Sáriputra (szkr.), Buddha legkedvesebb tanítványa –, s lehet, hogy ez éppen azért maradt így fenn a buddhista hagyományban, hogy érzékeltesse: árjának tekinthető mindenki, aki szellemi értelemben felülmúlja önmagát. Hogy milyen értelemben és mértékben, erre most nincs mód kitérni, ez maga a Tan, erről szól a Felébredés Doktrínája. (Mellesleg valahol Evola említi, hogy – szerinte – ma minden ember anárja, de ebbe most szintén ne menjünk bele.)
De vegyétek észre, Emelkedettek! Nem az árja és anárja között dúl az igazi harc, vagy ha igen, akkor ez önmagunkban zajlik. Minden háború okkult háború, minden kérdés tudati kérdés. Ezért a valódi árja harc nem ‚mások’ ellen folyik. Buddha szavaival: „Az igazi győzelem az, ha önmagát győzi le az ember.” A ksátriák sudrákkal nem harcoltak soha, a táltos nem a népet akarja elpusztítani. Talán Mahávira a Mariska néni ellen győzött? Nem! A valódi harc a sárkány képébe öltözött, egymás ellen küzdő „repülő halhatatlanok” harca; a bika képébe öltözött táltosok egymás közötti harca; a theomakhia, az istenek harca. Az önmagunkban lévő fehér mágus és fekete mágus között folyik a harc, az isteni erők és a titáni erők között folyik a harc. Ksátria ksátria ellen, táltos táltos ellen, mágus mágus ellen küzdjön. Először küzdelem, aztán győzelem, s így még az elesett hősök is a halhatatlanság csarnokába jutnak.
De vajon miért gondolta magát árjának pl. Haushofer? Mert megtanult egyet-mást Tibetben? Vagy Eckart, a „zeneszerző”, vagy a „Vörös Róka”. Nem beszélve az előbbi kettő tanítványáról, Hitlerről, a „médiumról”. Talán, mert a halottat is tiszta lepellel takarják? Vagy nem volt nekik elég gyors a Kali-juga lefutása?
A Walhalla ma csaknem üres. Ahol a magukat árjáknak nevezők, öntudatlanok millióiban látják önnön szellemi akadályaikat vagy hatalomgőzös téveszmék befolyásától gondolják magukat szellemieknek, ott árja hagyományról beszélni nem lehet. Ezt egyébként Evola is a II. világháború során, még idejekorán észrevette, és kellő gyorsasággal elhatárolta magát a náci ideológiától.
Összefoglalva tehát: az igazi harc önmagunkban zajlik. Önmagunkban kell megvívni az árja harcot. És azért, mert ez a harc árja, tehát felébresztő, felemelő, az eredethez visszajuttató, azért nem lehet hagyni, hogy előítéletekkel megterhelt legyen. A Felébredés Doktrínája tanulmányozása során – éppen, mert a buddhizmus a könyv témája –, az olvasó gyakran találkozik majd az árja terminussal, s ilyenkor az előbbieket figyelmen kívül hagyni nem érdemes. Nem érdemes hagyni, hogy a netán téves képzetekkel teletömött agy – a szerző nevének hallatára vagy valamely nem teljesen letisztult gondolatából kiindulva – beledűljön egy előítéletbe.
Jelenleg a könyv I. részének első két fejezetét tartja kezében az olvasó. Ezekben először az aszkézis, majd az árja fogalmát tisztázza. Sajnos, amikor az árjaság társadalmi aspektusát vizsgálja, akkor nem tér ki arra, hogy, bár a buddhizmus a varnák rendszerét, mint szakrális és működőképes társadalmi rendszert elfogadja, de ugyanakkor azt tanítja, hogy aki a felébredés útján jár, az kasztok felett áll (ativarna). Ez pedig alapvető fontosságú a szellemi ember világban való megnyilvánulásai szempontjából.
Az árja szó jelentése tehát: aki önmagában befelé és felfelé mozdul, aki felemelkedni, felébredni tör. Minden egyéb fordítása szűk vagy téves.
Végezetül Evola tanulmányához azt kívánjuk a szellemi törekvőknek, hogy olvasása jelentse nekik ugyanazt a szellemi élményt, amellyel Evola a könyvet írta, de egy pillanatra sem szabad közben elfelejteni azt, hogy a cél önmagunk felébresztése, felszabadítása.
* * *
7. Jézus mondta: Boldog az oroszlán, melyet megeszik az ember, és az oroszlán ember lesz.
Utálatos az ember, akit az oroszlán felfal, és az ember oroszlán lesz.
22. Jézus kicsiny gyermekeket látott, akik szoptak. Ezt mondta tanítványainak: E kicsinyek, akik még szopnak, hasonlítanak azokhoz, akik a királyságba jutnak.
Azok ezt mondták neki: Ha mi kicsinyek leszünk, bejutunk majd a királyságba? Jézus ezt mondta nekik: Amikor a kettőt eggyé teszitek és a bensőt olyanná, mint a külsőt, a külsőt mint a bensőt, a fentit mint a lentit, s így a férfit mint a nőt egyetlen eggyé, hogy a férfi ne férfi és a nő ne nő legyen, amikor szemet szemért tesztek, kezet kézért, lábat lábért, akkor mentek majd be a királyságba.
4. Jézus mondta: Azokban a napokban nem habozik majd az aggastyán megkérdezni a hét napos gyermeket, hogy merre van az élet helye, és ő élni fog. Mert sok első utolsó lesz, és ők egyetlenek lesznek.
106. Jézus mondta: Amikor majd kettőt eggyé tesztek, az ember fiai lesztek, és azt mondjátok a hegynek, hogy menj el innen – el fog menni.
Jegyzetek
1. La Tradition Hermetique. Paris, 1978
2. A hindu tradícióban: pitriyána.
3. A hindu tradícióban: devayána.