A történetiségben élő szellemi ember mindig úgy élte meg korát, mint a sötét erők offenzíváját.
Ez komoly kihívást jelent.
A visszavonulás-e a méltó tett, tisztán maradni a burjánzó mocsoktól; külsőleg lecsendesítve a világot, és az egyre sokkolóbb örvényléssel a lelki, szellemi magány csöndjében vívni meg a harcot. Vagy jelen kell-e maradni, szembefordulva a tajtékzó sárkánnyal, amely ráadásul láthatatlan, feláldozódni és jelet hagyni a világban. Ez a meg-megújuló dilemma lelki deformálódáshoz, szellemi leépüléshez és végzetes tévút-választások számtalan változatához vezethet és vezet. Kétségbeesve látjuk nagy tanítók, mesterek küzdelmét a mindennapi gyakorlattal: mint szívódik fel alattomosan a gyarlóság a szellemi szférákba, az uralomvágyból hatalomvágyat eszkalálva, megteremtve visszhangját a Mindent Elnyelő Káosz kozmikus hörgésének.
Nincs megoldás akkor sem, ha valaki választott. Ugyanis a Kettősségek Világában a kirekesztettnek, a nem-választottnak ugyanúgy léte marad, sőt még veszélyesebb, mert érvénye negatív módon lett megerősítve. Aki viszont a Nem-Kettősség Tudatállapotába emelkedett, arról nem tudunk nyilatkozni.
Magányos, csöndes és számos harcunkat magunk is vívjuk. A hagyomány és a transzcendencia iskolájának megalapításával, az ŐSHAGYOMÁNY megteremtésével most választottunk mi is. Jelet kívánunk hagyni, a tradicionális szellemiség jelét.
Hangsúlyozom: jelről van szó. Mert a tradicionalitás szelleme számunkra azt jelenti, hogy énünkben személyes módon vagyunk képesek a tudó energia révén átélni, megtapasztalni a Mindenség Abszolút Tudatának személytelen voltát. Az örök és folytonos teremtés uralmi állapotát.
Ez a tétel a testbe zárt véges tudat számára szinte felfoghatatlan. Titkos tanítás. Ezért a tradicionalitás szelleme nem önmagában jelenik meg, hanem irányzatok, vallások, rítusok, utak, szimbólumok formájában. A Sötét Kor jellemzője, hogy ezek egymással szembefordíthatók, egymással szemben kijátszhatók, önnön kizárólagosságukat hirdetik, a hamis próféták eljövetelét, az igaz hit vérrel és vassal történő megvédését.
Jellemző, hogy a tradíció állítólagos arcai többet ártanak a tradicionalitás szellemének, mint a legteljesebben antitradicionális erők. A hagyomány és a transzcendencia iskolája ezért a lehetetlenre vállalkozott. Arra, hogy a kizárólagosság hangorkánjában, a lehatárolódás és kirekesztés légkörében az egységről szóljon. A tradíció egységéről.
Nem megbékélésről van itt szó, de nem is harcról. Az ősi hagyomány időtlen csöndjéről. A kőszikláról a viharban, az időtlenről a múlandóságban.
Az embernek egyetlen méltó célja van: a lehetetlen.
Ez a szellem örök igazsága a szerepét keveslő, hataloméhes anyaggal szemben.
Ez az igazság akkor is igaz marad, ha minden szellemi erőfeszítésünk összeomlik.
A jel megmarad.